Úgy hiszem, nem egyedül futottam bele abba a problémába, hogy megkeressem a legjobb magyar ligákat, hogy csatlakozzak hozzájuk. A magyar ligákat megkeresni önmagában is komoly feladat, azonban közöttük kiszűrni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb, elég nehéz. A hírnév mutató véleményem szerint erre nem igazán alkalmas. Ez adta az ötletet, hogy fejlesszek egy mutatót, amivel a ligákat összehasonlíthatjuk. Az elmúlt hónapokban szabadidőm függvényében sikerült is kidolgozni egy alapot, amit igyekszem tovább javítani.
Ezzel természetesen nem a Colin Chapman-féle Top Magyar Ligák című bejegyzésben foglalt rangsort szeretném felülbírálni, hiszen ő is komoly munkát fektetett abba, hogy összeállítsa. Aki szeretné megtekinteni, itt megtalálja.
Az alapgondolat, mely szerint próbáljuk inkább azt mérni, mennyire szoros a verseny, hasonló, mint amit legutóbb Pun Noctedelta ИГ tett közzé a nemzetközi ligák vonatkozásában. Aki szeretné megtekinteni, itt találja.
Abból a feltételezésből indultam ki, hogy az élbolyban található legalább egy átlag feletti menedzser. E szerint egy jó ligában a legjobb versenyzők szoros eredményeket érnek el, a pontszámuk kiegyenlített. Másik fontos alapelv, hogy egy szoros szezon ne húzza fel nagyon a ligát, ugyanakkor az is látszódjon, ha a legutóbbi szezonban már sok erős játékos gyűlt össze a ligában.
A hosszúra nyúlt bevezető után néhány szót ejtek a számítási módszerről. Csak az első néhány csapat pontszámát veszem figyelembe, méghozzá úgy, hogy az élboly egy részének átlagpontszámát arányosítom egy másik részéhez. Ez alapján elméletben 0 és 1 közé eső szám jön ki. Minél nagyobb ez a mutató, annál jobb a liga. Mivel elég sok magyar liga van, csak azok a ligák szerepelnek a listán, amelyek
- magyar nemzetiségűek vagy a játékosok legalább a fele magyar nemzetiségű és
- az elit bajnokság legalább 50%-ig telített (2 autósnál legalább 8 menedzser, 1 autósnál legalább 16 menedzser szerepel).
Egyelőre csak a nyílt bajnokságokat tudtam rangsorolni, mivel a jelszóval védett ligák szükséges adatait nem látom. Természetesen, amennyiben szeretnéd a jelszavas bajnokságodat is a rangsorban látni, keress meg és megbeszéljük, hogyan kerülhet fel a listára.
Amennyiben ismertek olyan bajnokságot, amely itt nem szerepel, azt jelezzétek részemre akár itt, a fórumon, akár más elérhetőségemen (pl. discord, Facebook/Messenger).
Mivel nehezen összehasonlíthatóak az 1 és 2 autós ligák, külön rangsorolom őket.
Bízom benne, hogy ez a lista segíteni fog neked megtalálni azt a ligát, ahol jól érzed magad és emlékezetes csatákat vívhatsz - a futamokon.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Legszorosabb 2 autós magyar ligák - 2022. április 1.
1. 0,59 (-0,02) Helyezés: -
Mol Classic
MTWTFSS at 19:00 | |||
100% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 2 | 2 | 16 |
Reputation | 5000 | 5026 | 5397 |
2. 0,47 (+0,29) Helyezés: -17
Hungarian IGP League
MTWTFSS at 19:00 | |||
75% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 3 | 5 | 8 |
Reputation | 5007 | 5224 | 5240 |
3. 0,45 (+0,01) Helyezés: -1
Az Aszfalt Királyai - Kings of Asphalt
MTWTFSS at 11:30 | |||
50% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 5 | 7 | 12 |
Reputation | 5061 | 5224 | 5231 |
4. 0,42 (-0,04) Helyezés: +1
League not found or inactive
5. 0,42 (+0,04) Helyezés: -3
League not found or inactive
6. 0,40 (-0,01) Helyezés: -1
League not found or inactive
7. 0,40 (-0,04) Helyezés: +2
League not found or inactive
8. 0,36 (+0,04) Helyezés: +2
League not found or inactive
9. 0,35 (-0,12) Helyezés: +7
League not found or inactive
10. 0,34 (+0,07) Helyezés: -4
League not found or inactive
11. 0,33 (-0,02) Helyezés: +1
League not found or inactive
12. 0,32 (-0,05) Helyezés: +3
League not found or inactive
13. 0,31 (-0,04) Helyezés: +2
League not found or inactive
14. 0,30 (+0,03) Helyezés: -1
HIGPC - FIAF1H
MTWTFSS at 19:30 | |||
75% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 5 | 3 | 14 |
Reputation | 5024 | 5130 | 5145 |
15. 0,30 (+0,10) Helyezés: -3
Formula 1 Hungary
MTWTFSS at 18:30 | |||
50% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 0 | 0 | 9 |
Reputation | 5000 | 5000 | 5180 |
16. 0,25 (-0,07) Helyezés: +4
Várda Hungary League
MTWTFSS at 18:00 | |||
100% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 7 | 13 | 15 |
Reputation | 5046 | 5268 | 5373 |
17. 0,20 (-0,04) Helyezés: +1
Formula 2024 Hungary Weekend Liga
MTWTFSS at 19:00 | |||
75% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 6 | 5 | 14 |
Reputation | 5009 | 5115 | 5087 |
18. 0,19 (+0,00) Helyezés: Nem szerepelt
League not found or inactive
19. 0,16 (-0,06) Helyezés: +2
League not found or inactive
20. 0,14 (-0,01) Helyezés: -
Mol-Omega Pro
MTWTFSS at 19:00 | |||
75% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 0 | 2 | 8 |
Reputation | 5000 | 5055 | 5205 |
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Legszorosabb 1 autós magyar ligák - 2022. április 1.
1. 0,48 (-0,01) Helyezés: -
Grand Prix
MTWTFSS at 20:00 | |||
50% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 30 | 29 | 30 |
Reputation | 5045 | 5167 | 5382 |
2. 0,46 (+0,02) Helyezés: -
Mol Single-car fusion
MTWTFSS at 20:00 | |||
75% race distance | |||
Rookie | Pro | Elite | |
---|---|---|---|
Teams | 0 | 0 | 18 |
Reputation | 5000 | 5304 | 5109 |
3. 0,46 (-0,02) Helyezés: -
League not found or inactive